Kiválasztották a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati felhívása keretében az első 13 nyertes projektet, melyek részére közel 24,6 millió euró (6,8 milliárd forint) támogatást ítélt meg a program Közös Irányító Bizottsága.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a romániai Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium 2008. december 3-án hirdette meg a második pályázati felhívást a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A pályázatok elbírálása kétfordulós eljárás keretében történt. Az első fordulóban beérkezett projektkoncepciók kiválasztására tavaly júniusban került sor, ekkor 120 projektet javasolt részletes kidolgozásra az Irányító Bizottság.
A felhívás második fordulója 2009. október 6-án nyílt meg az első fordulóban sikeresen pályázók számára. Összesen mintegy 86,9 millió euró európai uniós támogatási összegre lehetett pályázni. A második fordulós pályázatok benyújtására - három közbenső leadási határidővel - nyolc hónap állt rendelkezésre. A pályázók legkésőbb 2010. július 6-ig nyújthatták be teljes pályázati anyagukat.
A májusi Közös Irányító Bizottsági ülés keretében az első - január 20-i - határidőig beérkezett pályázatokról született döntés.
Minden pályázó hivatalos értesítést kap postai úton a pályázati kör eredményéről, mely értesítés tartalmazza a pályázatát érintő döntés részleteit is. Jóváhagyás esetén, a hivatalos értesítés tartalmazza az esetlegesen előírt feltételeket, valamint a szerződéskötésre vonatkozó információkat és szükséges dokumentumokat is.
A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok a Letöltés menüpontban találhatók.
A második valamint a harmadik közbenső határidőre beérkezett pályázatokról előreláthatóan szeptemberben, illetve novemberben dönt a Közös Irányító Bizottság.